19. TITANIC FILMFESZTIVÁL
2012. április 13-21 között már 19. alkalommal indul útjára a főváros nemzetközi filmfesztiváljának programja az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Toldi, Kino és Örökmozgó mozikban és most elsőként az A38 hajón. Ez a fesztivál tette ismertté és divatossá a távol-keleti filmek, a merész formanyelvű, sokszor véres koreai és japán krimiket és kosztümös történelmi és animációs filmet, a helyüket a moziban is megálló koncertfilmeket, vagy az európai filmipart felfrissítő skandináv krimiket.

A Titanic Fesztivál kínálata évről évre biztos pont, ám mindig változó és reflektáló is kíván lenni.  A tavalyi ír terítés után idén a vendégország szerepét Spanyolország tölti be több izgalmas alkotással, köztük a katalán nyelvű Katalónia über alles-szel és a játékfilmeket is megszégyenítő izgalmakat kínáló Garbo a kém című dokumentumfilmmel a második világháború legmerészebb kettősügynökéről. Az északi országok is kitesznek magukért olyan elsöprő fesztiválsikerekkel, mint az  A trollvadász vagy a Play című, csak gyerekszereplőkkel készített svéd botrányfilm, és akad számos világpremier is! 2012-ben különösen erős lesz a zenés szekció, olyan együttesekről és előadókról szóló koncert- és portréfilmekkel, mint a Sigur Rós, Neil Young, P.J. Harvey, A Tribe Called Quest, José Gonzales, Devendra Banhart és mások, de lesz magyar videoklip válogatás is.

Koncentráljanak Önök is filmekre és alkotóikra, jöjjenek el a helyszínekre és élvezzék a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál hangulatát 9 napon át!

A fesztivál részletes programja a  www.titanicfilmfest.hu oldalon található.

Titanic jegyár: 1000 Ft, elővételben 800 Ft

Kapcsolódó filmek

TITANIC: A FAL
Osztrák-német film, 2011, 108 perc
TITANIC: HATÁRVONAL
Francia film, 2011, 88 perc
TITANIC: PENUMBRA
Argentín film, 2011, 85 perc
TITANIC: PARKOLÓPÁLYÁN
Ír-finn film, 2010, 90 perc
TITANIC: HOL VOLT, HOL NEM
Amerikai film, 2012, 78 perc
TITANIC: MIDORI-KO
Japán film, 2010, 55 perc
TITANIC: VESZETTSÉG
Izraeli film, 2010, 89 perc
TITANIC: MARY MARIE
Amerikai film, 2011, 78 perc
TITANIC: HÁROM ÉS FÉL
Iráni film, 2011, 80 perc
TITANIC: AKIK ÖLNEK...
Dániai film, 2011, 90 perc
TITANIC: VISSZAKÉZBŐL
Francia thriller, 2010, 84 perc
TITANIC: ÁLOMKÓR
Német film, 2011, 92 perc
TITANIC: TARTOZÁS
Finn film, 2011, 93 perc
TITANIC: OSCAR MÁSIK FELE
Spanyol film, 2010, 82 perc
TITANIC: OSLO, AUGUSZTUS
Norvég film, 2011, 96 perc
TITANIC: AMIT CSAK AKARSZ
Spanyol film, 2010, 98 perc
TITANIC: LET ENGLAND SHAKE
Brit film, 2011, 75 perc
TITANIC: HASTA LA VISTA
Belga film, 2011, 108 perc
TITANIC: BRILLIANTLOVE
Brit film, 2011, 101 perc
TITANIC: PLAY
Svéd-finn-dán film, 2011, 118 perc
TITANIC: TÉRISZONY
Lengyel film, 2011, 90 perc