BESZÉLNÜNK KELL KEVINRŐL
Filmvetítés és beszélgetés
És fogunk is. A fenti címen készült filmet február 10-én, pénteken, az esti hét órás vetítés után a Kino moziban pszichiáter részvételével vitatjuk meg, a közönséggel együtt felgombolyítva a filmben látott viszonyokat, okokat – már amennyire lehetséges. Így próbáljuk meg feltérképezni Kevin (Ezra Miller) és anyja (Tilda Swinton) kapcsolatát egymással és a világgal. Hódi Ágnes gyermek- és felnőtt pszichiáter lesz ebben szakértő segítségünkre.
A filmet szerte Európában nagy várakozás előzi meg, ahol már bemutatásra került, nagy sikert aratott. Tilda Swinton és a rendező, Lynne Ramsay számos elismerő díjat, illetve jelölést kapott, a film alapjául szolgáló, azonos című könyv (szerzője Lionel Shriver, itthon a Gabo Kiadó gondozásában jelent meg) szintén egyre keresettebb. A kötet a vetítés helyszínén is megvásárolható lesz a Kino moziban.
Kapcsolódó filmek
BESZÉLNÜNK KELL KEVINRŐL
Brit játékfilm, angol nyelven, magyar felirattal, 2011, 16 éven felülieknek, 112 perc
Brit játékfilm, angol nyelven, magyar felirattal, 2011, 16 éven felülieknek, 112 perc
