LÉLEKTÁNC (lélektánc)
2009, színes magyar film 57'
Színház, amely nem szánalmat és sajnálatot szeretne ébreszteni a nézőkben, hanem megmutatni az emberi test és természet korlátoltságának és szabadságának végtelen lehetőségeit. Az előadásban ép mozgásúak és mozgássérültek találkozhatnak felfedezés és kutatás, egymástól és egymás segítségével való tanulás céljából, annak érdekében, hogy újraéljék egymásról alkotott nézeteiket, előítéleteiket.

„A Lélektánc önálló, olykor szenvedélyes társadalmi protest-táncként is felfogható művészi produkció, s a mindennapi gyógyító munkát ábrázoló helyzetek kollázsa. Mondandója egyenes, tiszta és közérthető, megrendítő és tiszteletet parancsoló, egyben finom provokációtól sem mentes.” (Halász Tamás, Revizoronline)

„Ez az előadás amellett, hogy mérföldkő a résztvevők fizikai és szellemi kibontakozásában, egyúttal óriási jelentőségű is a sérültekről alkotott társadalmi kép, a sérülteket kirekesztő szociális kultúra átformálásában is.” (Ránky Katalin)


A színpadi előadás rendező-koreográfusa: Bozsik Yvette
Operatőr: Rév Marcell
Vágó: Czeilik Mária H.S.E.
Zene/Music: Philippe Heritier
Szereplők/Cast: Barkó Tamás, Bruckner Csaba, Fülöp Tímea, Gál Eszter, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kálmán Ferenc, Krausz Alíz, Matatek Judit, Potoczki Gábor, Puskássy Márk, Samantha Kettle, Sárai Rita, Vati Tamás, Vágola Imre, Vislóczky Szabolcs
Gyártók: KraatsFilm – Hörcher Gábor, Iványi Marcell, Millenáris Súdió - Pálos György
Forgalmazó: PROFIL-M / Paszternák Klára
Színes
57 perc


forrás: www.titanicfilmfest.hu